Hirdetések

A balassagyarmati Egészségügyi Kapcsolatokért Felelős Tanácsnokká választotta a városi önkormányzat salgótarjáni kórház leköszönő főigazgatóját. Közben az ellenzék egyik képviselője nem érti, miért kellett eltávolítani dr. Tóth Juditot, a balassagyarmati kórház vezetőjét. Gyenes Szilárd szerint félbalkáni a döntés.

November végén a balassagyarmati polgármester indított közvélemény kutatást a városi kórház működéséről. A városlakók és a környékbeliek véleménye szerint átlagon aluli minőségű az ellátás. Csach Gábor polgármester minisztériumi egyeztetéseket követően beszélt a Megafon rádiónak arról, hogy távozik a kórház igazgatója, dr. Tóth Judit. A hír váratlanul érte a balassagyarmati bal oldali ellenzéket: Gyenes Szilárd önkormányzati képviselő a mai ülésen egyenesen illogikusnak és félbalkáninak minősítette az eljárást. Gyenes bejelentette: nem érti, hogy ha előzőleg kitüntették Tóth Juditot, akkor most miért kell kirúgni.

Korábban a Magyar Szocialista Párt (MSZP) városi elnöke is kritizálta az igazgató működését: idén augusztusban nyílt levélben tiltakozott Keviczky Richárd az MSZP elnöke a balassagyarmati kórházat érő egyre több panasz miatt. Keviczky saját állítása szerint 800 balassagyarmati elégedetlenségét közvetíti megkeresésével a járóbeteg szakellátás romló állapota miatt. Gyenes Szilárd ezzel szemben nem is tett említést arról, hogy tudna az MSZP kezdeményezéséről.

Az önkormányzat mai ülésén elhangzottak szerint a gyarmati egészségügyi ellátások minőségének javítása, a város, a kórházak és az állami fenntartó közötti jobb együttműködés érdekében felkérték dr. Szabó Géza önkormányzati képviselőt, hogy tapasztalatával és szakmai kapcsolataival hivatalosan is segítse az ellátási bizalom helyreállítását. Dr. Szabó azt mondta az ülésen, hogy igyekszik évtizedes tapasztalatával segíteni azért,

hogy Balassagyarmat kórházban ez az orvosszakmai tevékenység a jelenlegihez képest jobban elérhető legyen.

Dr. Szabó Géza korábban a balassagyarmati kórház igazgatója volt, 2021 és 2023 között a salgótarjáni kórház vezetésére kérték fel, idén december 31-én fejezi be munkáját ott. Jelenleg is a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja.