Hirdetések

A fővállalkozó már megkapta az építésért járó pénz nagy részét, de az alvállalkozóknak még nem utalt át mindent a társaság – állítja az egyik érintett cég vezetője, aki az ipolyinfo.com-nak részletezte a rétsági uszodaépítési ügy hátterét.

Már át kellett volna adni az új városi uszodát Rétságon, de az ünnepélyes pillanatot elhalasztották, mert a kivitelezők meg akarták akadályozni mindaddig, amíg nem kapják meg az elvégzett munkáért járó pénzt. Az ipolyinfo.com április 5-én a Megafon rádióra hivatkozva írta meg, hogy a kivitelezők tüntetni fognak az átadó ceremónián, ha mégis megtartanák azt.

A megjelent cikk országos visszhangot váltott ki, az egyik alvállalkozó levélben is jelezte érintettségét szerkesztőségünknek. A rétsági uszoda vízgépészetét kivitelező KFT. ügyvezetője a részleteket ismertetve azt írta, hogy az ő vállalkozásuk az egyik a sokból, amely a rétsági tanuszoda építésében részt vett alvállalkozóként. Az állami beruházás fővállalkozója a Pesti Építő Zrt., a fővállalkozó és az alvállalkozók közötti elszámolási vita váltotta ki a mára megismert helyzetet.

Esetünkben a Pesti Építő Zrt. nem folytatta le az alvállalkozóval a műszaki átadás-átvételt, mégis hamisan nyilatkozva, a megrendelőt szándékosan megtévesztve, a „sajátjaként” adta át a létesítményt a megrendelőnek. (…) A baj az, hogy a cégemmel és még több másik kivitelezővel nem folytatta le, nem zárta le a műszaki átadás-átvételt, a teljesítésünket nem ismerte el, erre számlát sem fogad be!

– írta levelében az egyik alvállalkozó ügyvezetője, aki azt kérte, hogy sem a cége, sem saját nevét ne írjuk le, mert az később kihatással lehet munkavállalására.

Vagyis a társaság vezetőjének közlése alapján a fővállalkozó nem ismerte el az alvállalkozó munkáját, miközben a Pesti Építő Zrt. az államnak megírta, hogy mégis minden rendben van.

Az ügyvezető azt is közölte, hogy ennek alapján tudomása szerint a fővállalkozó a vállalási díj 95%-át már kapta az államtól, de ő alvállalkozóként csak a díjazás 85%-ához jutott hozzá. A cégvezető úgy véli, okuk van félni attól, hogy már nem fogják megkapni a pénzüket.

Közben az Építési és Közlekedési Minisztérium április 16-án közleményben annyit tudatott, hogy az átadásig rendezik a tárca és a kivitelező közötti szerződéses és pénzügyi feltételeket, május 10-én megnyílhat a rétsági uszoda.

Megkerestük levélben a fővállalkozót is, amelytől négy nap elteltével sem kaptunk egyelőre választ.