Szécsényi férfi tört be a szécsényi családi házba
Órákon belül elfogták azt a férfit, aki a városban lévő egyik családi házba tört be. A rendőrségre 2022. május 6-án 15 óra 51 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy szécsényi…
Órákon belül elfogták azt a férfit, aki a városban lévő egyik családi házba tört be. A rendőrségre 2022. május 6-án 15 óra 51 perckor érkezett a bejelentés, hogy egy szécsényi…
Nógrád megye illetékességi területén elterülő erdőkben a rendőrök együttműködve az erdészekkel, vadásztársaságokkal, természetvédelmi őrökkel, a polgárőrségek tagjaival fokozott ellenőrzést tartanak. Az erdő- és mezőgazdasági, valamint természetvédelmi területeken quadokkal és terepmotorokkal…
A Nógrád megyei rendőrök az elmúlt három napon két férfit és egy nőt fogtak el, akik ellen elfogatóparancs volt érvényben. A rendőrök 2022. május 7-én 22 órakor Salgótarján belterületén igazoltattak…
A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádemelése nyomán jogerősen elmarasztalta a bíróság azt a 38 éves salgótarjáni férfit, aki veszekedés közben úgy meglökte a sértettet, hogy az ennek következtében elesett és eltört…
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 22 éves Békés megyei nő ellen, aki internetes hirdetésekben árult különféle cikkeket, azonban a vételár megfizetése után elérhetetlenné vált a vevők számára. A…
A salgótarjáni nyomozók beazonosították a két helyi lakost, akik több ingatlanba is betörtek. A rendőrségre 2022. április 23-án érkezett a bejelentés, miszerint egy salgótarjáni több lakásból álló épület egyik ingatlanába…
A Nógrád megyei felderítők elfogták azt a kábítószerrel kereskedő férfit és vevőjét, akik egy telephelyen bonyolították le az üzletet. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett miatt folytat nyomozást a 44…
Ma még bróker-ügyként emlegetik, de valószínűleg heteken belül világossá válhat, mi lesz a pontos vád az ellen a bróker ellen, aki egyelőre tisztázatlan módszerekkel kezelte több balassagyarmati vállalkozó pénzét. Kedd…
Öt baleset történt Nógrád megyében múlt hétvégén. Többek között Balassagyarmaton egy 19 éves férfi elütött autójával a Kossuth utcában egy kerékpárost. A Szondi utcában egy motoros hajtott árokba. Rendőrségi összefoglaló…
A vasúti átjárón történő áthaladás szabályainak betartását ellenőrizték a rendőrök Nógrád megyében. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2022. április 27-én a Salgótarján-Hatvan vasútvonal mentén, a megyén belül található…