fotó: Salgai Bence/ipolyinfo.com

A magabiztosság ellenére nem sikerült határidőre átköltöztetni a balassagyarmati Mikszáth középiskolát a vármegyeházáról a Hétvezér utcai, szintráépítéssel fejlesztett épületükbe. Korábban arról írtunk, hogy nincs készen egy akadálymentes mellékhelyiség, továbbá a használatba vételhez szükséges engedélyek sincsenek még az iskola birtokában. A kivitelező szerint minden készen áll, nem igaz, hogy bármi hiányozna a vállalásukból.

Zérczi Miklós, a Nógrád Megyei Szakképzési Centrum Mikszáth Kálmán Technikum és Szakképző Iskola igazgatója 2022 tavaszán, a tanévzáró ünnepségen búcsúzott el az intézménynek már hosszú ideje ideiglenesen helyet adó vármegyeházától. Akkor azt mondta, hogy az elkészülő központi épületben folytatják a tanítást ősztől, az új emelet birtokba vételével.

Eredetileg már 2021 augusztusában be kellett volna fejezni a Hétvezér utcai épület szintráépítéssel történő fejlesztését, azonban a megrendelő közben felmerült további igényei miatt meghosszabbították a határidőt az év végéig – ezt már Romhányi Tibor, a kivitelező R-Carnet Service KFt. ügyvezetője mondta az ipolyinfo.com-nak. Romhányi állítása szerint egy rejtett, szerkezeti probléma megoldása volt az a különleges feladat, amit a tervezéskor nem lehetett ismerni, és ezt is megoldották.

Negatív érzéseket keltett bennem, hogy állítólag miattunk csúszik az iskola használatba vétele. Mi a szerződésünknek megfelelően elkészültünk a kivitelezéssel, az átadás-átvétel is megtörtént. Ilyenkor az ellenőrzés során készül egy hibalista, amelynek tételeit januárban kijavítottuk, így használatba lehetett volna venni az iskolát 2022 februárban.

Szerinte nem igaz, hogy a beruházás lelassult volna, és emiatt ne tudnának átköltözni a Hétvezér utcába. Mint mondta: cikkünkben említettünk, hogy idén nyáron vált kétségessé a befejezés, azonban akkor ők már nem dolgoztak, miután mindennel elkészültek. Hozzátette: a használatba vételi engedélyezés már nem az ő feladata, ezért nem is lehet az ő hibája.

A Hétvezér utcai épület egyik új mellékhelyisége 2022 márciusában. (fotó: Salgai Bence/ipolyinfo.com)

Arra a kérdésre, hogy az igazgató által említett akadálymentes mellékhelyiség is elkészült-e, Romhányi Tibor azt mondta:

A tervdokumentációban nem szerepelt, ezáltal nem is volt igény. Nem rendeltek ilyet. Szerintem menet közben derült ki, hogy a használatba vételi engedély megszerzéséhez az épületben akadálymentes mellékhelyiség is kell legyen.

Az ipolyinfo.com azon értesülését, hogy egyébként pénzügyi elszámolási vita is van az ügyben, megerősítette Romhányi Tibor.

Az alvállalkozóm elkövetett egy olyan hibát, hogy az általam átadott teljes dokumentáció alapján, amiben a műszaki leírás, a mennyiségek, az anyagoknak a minősége, az összes folyamatnak a leírása szerepelt, kötött velem egy átalánydíjas szerződést, ami alapján csak akkor vagyok köteles pótmunkát elszámolni, ha én azt megrendelem. Én nem rendeltem ilyet, de ő pénzt kér érte.

– mondta az R-Carnet Service KFT. ügyvezetője.

A Romhányi szerint jogtalan alvállalkozói követelés sem befolyásolta a kivitelezést, és ezt azzal a papírral is igazolni tudja, amely bizonyítja az építkezés végét, és azt, hogy a megbízó teljesnek és megfelelőnek tartja az elvégzett munkát.

Hirdetések