Csach: agyrém a MÁV gondolkodása
Több érvet is felsorolt Balassagyarmat polgármestere a mellett, amiért meg kell tartani a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti vasútvonalat, de erről már az állami vasúttársaság is tud, sőt, még az illetékes…
Több érvet is felsorolt Balassagyarmat polgármestere a mellett, amiért meg kell tartani a Balassagyarmat és Ipolytarnóc közötti vasútvonalat, de erről már az állami vasúttársaság is tud, sőt, még az illetékes…
Több forrásból származó nem hivatalos értesülésünk, hogy augusztus 1-jétől többé nem közlekedhet személyszállító vonat Balassagyarmat és Ipolytarnóc között. A döntés országszerte több vonalat is érint, amelynek oka minden esetben az,…
Az államfővel egyeztetett Nyugat-Nógrád országgyűlési képviselője a térség legfontosabb fejlesztési terveiről tegnap. Novák Katalin több napos látogatásra érkezett a vármegyébe, ahol közéleti szereplőkkel találkozik és megtekint több helyi nevezetességet is.…
Augusztusig biztosan pótlóbusz szállítja az utasokat a Balassagyarmat – Ipolytarnóc vasútvonalon, azt követően, hogy a heves esőzések megrongálták a pályát Nógrádszakál és Ipolytarnóc között – tájékoztatta a Mávinform hétfőn az…
A levegőben lógnak a vasúti sínek Nógrádszakálnál. A múlt heti villámáradás kimosta a pálya altalaját, leguggolva kényelmesen befér a vágány alá egy ember. Történt már hasonló eset a Balassagyarmat –…
Az iskolai szünidő alatt minden alsó tagozatos diák, akinek van világoskék Kajla-útlevele, díjmentesen utazhat a MÁV-START, a Volánbusz, a GYSEV, a Bahart és a Mahart belföldi, helyközi járatain – közölte…
Ipolytarnóc és Nógrádszakál között a vasúti pályát alámosta a víz, ezért a két állomás között nem közlekedhetnek a vonatok – közölte a Mávinform. A dél körüli nagy esőzések miatt hatalmas…
Meghaladta a 300 ezret az eladatott vármegye- és országbérletek száma – tudatta a MÁV-Volán-csoport hétfőn az MTI-vel. A társaság közleménye szerint az új díjtermékek annyira népszerűvé váltak, hogy a hó…
A mobileszközökre letölthető MÁV-applikációban megkezdődött a május 1-jétől használható vármegye- és országbérlet elővételi értékesítése – tudatta a MÁV-Volán csoport hétfőn. A közlemény szerint az „olcsó, egyszerű és igazságos” díjterméknek köszönhetően…
A MÁV-START és a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) stratégiai megállapodásának köszönhetően a tavaszi szünet kezdetétől a Nyugati, Keleti és Déli pályaudvarokról induló InterCity vonatokon elérhető a Kéktúra kiadvány. A MÁV…