Hollókő után most a Balatont kóstolta be az index.hu munkatársa, aki igyekszik olyan képet mutatni a hazai turizmusról, amely alapján nettó szarnak, kietlennek és megfizethetetlennek tűnik. Na, persze, ha az ember jacht klubokban és elit környezetben keresi a megfizethető lángost, akkor inkább maradjon Budapesten, ahonnan elindult a vidék újabb lehúzásáról elmélkedni.
Alig vannak a Balatonon, elszálltak a szállásdíjak, megfizethetetlen az étkezés, egy család akár egy millió forintot is otthagy egy hét alatt – az index.hu több cikkében is arról ír, hogy bedurvult a hazai tengerparton pihenés díja. Az egyik kolléga részletes, a tavat körbejáró összeállítást készített.
CH. Gáll András riporter tavasszal már bebizonyította, hogy Hollókő mennyire borzalmas hely, mert belépőjegyet kér a rendezvény szervezője, és ráadásul még veszély is fenyegeti őt, a faluban Húsvét idején leönthetik vízzel. András, úgy tűnik, nyári szabadsága melléktermékeként újra munkát is végzett, és „körkép” címmel összefoglalta, hogy idén drága a fagyi, a mólón megtalált halsütőnél is drágaság van és Tihanyban minden sütemény húzós, 1050 forintért kapható, a kacsamáj pedig egyenesen aranyárban létező.
A fentiek tények, erről magam is meggyőződtem. Az árak mindenhol meredeken emelkednek, azonban ezt nem a turisztikai idény termelte ki, hanem a háborús, válságos helyzet, amelynek hatásai már világszerte ismertek kora tavasz óta. Ám e mellé odateszem azt is, hogy András nem szánt időt arra, hogy az általa kedvelt és ismert helyeken kívül máshová is betérjen. Írásában rendre legendás cukrászdákat, kikötői árusokat, Michelin-csillagos éttermet hozott példaként, ami által az a benyomásom van, hogy a Balaton már csak egy szűk réteg számára megfizethető. Csapody Balázst, a szakmában elismert balatonszemesi Kistücsök Étterem vezetőjét idézve: almát az almával, körtét a körtével lehet összehasonlítani. Éppen ezért arról írni, hogy a lángos általában nagyon drága a Balatonon, nem lehet. Helyi példával élve, Balassagyarmaton az éppen zajló sörünnepen 600 forintot kértek szombaton este egy csontszáraz sós perecért, az egymással szemben lévő hamburgeresek között pedig csak a minőség és a termék nagysága volt eltérő, de az ár ugyanaz, 1700. Tehát akkor drága-e a 900 forintos balatoni sima lángos? Főképp úgy, hogy ha Balatonszemes központjában, a kerékpárút melletti lángososnál (tehát nem a jacht klubban) múlt héten a legdrágább, sajtos-tejfölös is 980-ba került. Vastag tészta, kiadós feltét, és nem ázott el az olajtól. Ettől a helytől mintegy 200 méterre is kapható lángos, ami már a település központjának központja, ott ugyanez 1600 forint. Enni nem csak balatoni naplementével és Michelin-csillagos étteremben tud az ember, ahol valóban árat emelő adottság a kilátás és a páratlan minőségű szolgáltatás, Fonyód központjában, a kikötőben, de nem vízre néző hellyel, kétféle választható menü (leves, főétel és desszert) 1790 forint.
A kérdés inkább az, hogy akarom-e tudni, mennyi pénzből gazdálkodjak nyaraláskor (is), és mit várok a pihenésre szánt időben magamtól. Szerintem ezt a néhány napot a jó társaságban eltöltött idő, a programokból szerzett élmények és a fesztelenség adják. Hogy a reggelit a faluközpontban lévő kisboltban szedem össze, amit aztán egy parkban ülve eszek meg, lehet még jobb is a szállodai villásreggelinél kötelező etikett betartásával szemben. A gokartozásra és a kalandparkokra fordítható pénzből inkább tollasütő szettet, strandlabdát és társasjátékot veszek, több napra, és több évre szóló programot ad.
Végül, amit CH. Gáll András cikkéből lopásra érdemesnek tartok: „ki kell lépni a komfortzónából”!