Körbefutották a Balatont
Alig több, mint 20 óra alatt teljesítette a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola csapata a 211 km-es Ultra Balaton távot. Idén 11 fővel indult az iskola a megmérettetésen, köztük tanárokkal,…
Alig több, mint 20 óra alatt teljesítette a balassagyarmati Dózsa György Általános Iskola csapata a 211 km-es Ultra Balaton távot. Idén 11 fővel indult az iskola a megmérettetésen, köztük tanárokkal,…
Peter Sagan és Mark Cavendish révén az országúti kerékpársport elmúlt évtizedét meghatározó két világsztárral, valamint az előzetes rajtlista alapján 12 magyar bringással is találkozhatnak a szurkolók a szerdán kezdődő 45.…
A gyalogátkelőhelyet a szokásostól eltérően használta Balassagyarmaton ez az autós. A sofőr a kenyérbolt parkolójáig a járdán keresztül jutott el. Csak azért nem történt baleset, mert a közelben éppen nem…
A Gansel udvar eddig romosan álló egyik lakását alakíttatja át Balassagyarmat Város Önkormányzata, amelyet pályakezdő balassagyarmati munkavállalónak, vagy egy pár számára adnak át. Az ingatlan használatára pályázaton lehet majd jelentkezni,…
Szombaton egész napos majálissal ünnepelt Balassagyarmat. Az üdülőövezetben délelőtt sportos programok kezdődtek, közben megtelt a mesesátor, majd ebéd után szórakoztató zenés programok vártak mindenkit. A színpadtól távol a látogatóközpont teraszáról…
Utcazene fesztivált rendeztek Balassagyarmaton a munka ünnepén, amelyen több mint 25 zenész és együttes adott programot a közönség számára. A jó idő sokakat vonzott a belvárosba, ahol egyszerre több előadó…
Néhány év alatt megépült Balassagyarmat üdülőövezetében Magyarország első erdei kerékpáros pályája, autóparkolókaz és bringatárolók készültek el, ülőpadokat helyeztek ki és a tó mellett egy új látogatóközpont is megnyílt. Most a…
A megszállás alatti ukránság tiszteletére állított ki ismeretlen rendező utcatárlatot Balassagyarmat belvárosában múlt hétvégén. A képeken a mellékelt szövegek szerint ukrán alkotók művei láthatók, akik az orosz-ukrán háború eddigi időszakában…
Mint az ötös lottó nyerőszámait, annyira nehéz eltalálni a top3 illegális szemét fajtáját Balassagyarmaton. A TeSzedd! országos akciójának keretében szombaton gyűjtötték városszerte az eldobált, és illegálisan autókkal erdőszélre kiöntött szemetet.…
a 22-es út és a 2-es út teljes hosszában hallgatható mostantól a balassagyarmati stúdióból közvetített Megafon regionális rádióadása – közölte írásos közleményben a csatorna. A program kísérleti jelleggel már az…