Káosz a rétsági uszoda körül
Már majdnem betették a zárba a kulcsot, amikor a kivitelező azt mondta, hogy nem fog kinyitni a rétsági uszoda. Az építők nem kapták meg a munka után a pénzüket, ezért…
Már majdnem betették a zárba a kulcsot, amikor a kivitelező azt mondta, hogy nem fog kinyitni a rétsági uszoda. Az építők nem kapták meg a munka után a pénzüket, ezért…
Húsvét előtti nagytakarítást szerveztek az Ipoly magyarországi szakaszán múlt héten. Általános iskolások, középiskolások és nyugdíjasok is csatlakoztak a meghirdetett akcióhoz, akik meglepően sok hulladékot találtak a folyóparton. Az összegyűjtött szemetet…
Hat éve arra gondolt, hogy nem „krumplival fog kínlódni”, mert szerinte nem érte meg. A virágok gyönyörűek, az emberek pedig nagyon vágynak a szépre, amiért áldozni is hajlandók. Így ültette…
Már az is eredmény, hogy a baloldali pártok alkotta szövetség nem esett szét Balassagyarmaton – Gyenes Szilárd ellenzéki önkormányzati képviselő erről írt az interneten, aki mandátumának vége felé csalódottan állapította…
Nem találhatók meg a Facebookon azok a hozzászólások, amiket Győri János, a Momentum balassagyarmati politikusa, a Szövetség a Balassagyarmatiakért Egyesület nevű baloldali pártszövetség önkormányzati képviselője kapott ellenzéki társától. Kiderült, hogy…
Balassasgyarmaton Húsvét hétfőjén reggel 8 órától este 7 óráig a Vízy Zsigmond utca Tekergő KRESZ Parkhoz közeli részén csak gyalogosan lehet majd közlekedni. Egész nap családi programok lesznek a parkban.…
Balassagyarmaton antipasti tállal és helyben, szabad téren sütött pizzával várták az ünnepre készülődőket a Palóc Ligetben szombaton és vasárnap. Mindkét napon kellemes, szinte nyárias időjárás volt, március végéhez képest teljesen…
Meghosszabbították a Magyar Természettudományi Múzeum balassagyarmati kiállítását. A Jégkorszakot bemutató tárlat április 1-jéig látható a vármegyeházán. A bemutatón többek között már kihalt állatok maradványai is megnézhetők. Összefüggő, nagy jégtakarók alakítják…
Az MLSZ Nógrád vármegyei labdarúgó 1. osztályú bajnokságban játszó Bánk hazai pályán kapott ki ellenfelétől. A mérkőzés eredményével a Karancslapujtő tovább növelte esélyét a bajnoki cím megnyeréséhez. A 2023/2024-es MLSZ…
Balassagyarmathoz közeli helyet ajánlunk hétvégi túraként, ahol a csendet a békák és a madarak hangja töri meg. Az új Ipoly-hídon áttekerve, tíz percre található az ipolyvarbói madármegfigyelő torony, ami a…