default
Hirdetések

Balesetek, tűzesetek és halálhírek – általában ezek határozták meg az ipolyinfo.com olvasóinak érdeklődési körét 2022-ben, amelyek közé fontos területfejlesztési ügyek is beékelődtek. Egy megbotránkozást kiváltó kutyagázolás vezeti toplistánkat, de a rossz hír után az M2 autóút fejlesztési terve volt a legtöbb embert vonzó téma.

Hirdetések

Szinte azonnal helyet adtunk egy kétségbe esett nagylóci anyuka kérésének, aki előbb facebookon, aztán személyesen is megkeresett minket júniusban és képeket mutatott egy kutyagázolásról. Cikkünkben megírtuk, hogy

részletesen fejtegette, kit és miért kellene még ma börtönbe zárni. Ugyanis egy helybeli ember az egyik utcában halálra gázolt egy kutyát. Az anyuka azt mondta, hogy ő ezt nem látta, de többen is kiállnak mellette, akik biztosra veszik a tettes kilétét. Elmondása szerint ráadásul egy vallási közösségi ismert tagja, kábítószereket használ és lakott területen sokszor hajt életveszélyesen.
Az elgázolt kutyáról beküldött kép. (fotó: ipolyinfo.com archívum)

A hír izgatottá tette az érintettet is, aki perrel fenyegetett meg minket. Egyelőre nincs tudomásunk ellenünk indult bírósági ügyről és rendőrségi nyomozásról sem.

2023-ban készül el az M2 autóút Nógrád megyét is érintő végleges fejlesztési terve, erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt a balassagyarmati városi tévében. Azt is kifejtette, mik a következő lépések, és ez láthatólag kiemelt figyelmet kapott az ipolyinfo.com-on.

Az M2 autóút nem csak a fejlesztések miatt jutott be híreink közé: elszabadult festékes vödör miatt rettegtek az autósok. (fotó: ipolyinfo.com archívum)

Szintén júniusban napokig keringett hír arról, hogy a balassagyarmati Tescoban miért nem kapható hűtött áru. Egyesek tudni vélték, hogy áruhiány van, azonban akkor még a hatósági áras termékek hiánya nem volt téma Magyarországon. A Tesco válaszolt:

Az áruhiányra vonatkozó pletykákat azonnal eloszlatta a társaság hozzánk küldött üzenete.

A Nógrád megyeieket különösen izgató két hasonló téma Rétsághoz és Balassagyarmathoz köthető. Az áruházak építésének körülményei kiemelten foglalkoztatták olvasóinkat.

Rab a ketrecben, kivetítő – tüntetés a bróker-ügy kulcsfigurájának balassagyarmati házánál. (fotó: ipolyinfo.com archívum)

Tavasz óta lázban tart sokakat a kirobbant bróker-ügy, amelyben akkor még csak néhány érintettről tudtunk. Azóta kiszélesedett a károsultak köre, és milliárdos pénzösszegek eltűnéséről szóltak a hírek. Az eset felderítésébe egy behajtó cég is bekapcsolódott, amelynek vezetője jó eredményeket jelzett előre.

Hirdetések